Mi az a lazúrfesték?
Mint, ahogy azt már említettük, a lazúrfesték egy nagy népszerűségnek örvendő alapanyag, amit fafelületeken, például bútorokon, kerítéseken, padlózatokon, lépcsőkön és egyéb szerkezeti elemeken használnak.
Különlegessége abból ered, hogy rákenve a felületre nem fedi be teljesen azt, ennek köszönhetően pedig látható marad a fa természetes erezete. Ez még abban az esetben is így van, ha nem áttetsző, hanem színezett változatokat használunk.
Lazúrfestéket nemcsak esztétikai okokból érdemes használni, hanem azért is, hogy kellő védelmet biztosítsunk a fának, ami azután is “élő anyag” marad, hogy feldolgozásra kerül, és bútor, kerítés vagy padló készül belőle. Különösen kültéren kell megóvni, ott ugyanis a csapadék, az erős UV-sugárzás, az algásodás, sőt, még a farágó bogarak is veszélyt jelentenek rá.
Hogyan válasszak lazúrfestéket?
Ahhoz, hogy ki tudd választani a megfelelő típust, először is tudnod kell, hogy mik közül választhatsz, és azok milyen jellemzőkkel bírnak:
Vizes bázisú lazúrfestékek: ezekben a termékekben víz a hordozóanyag, ennélfogva nincs kellemetlen szaguk, és környezetbarát alternatívát jelentenek a vegyianyag-mentesség miatt. Jellemzően beltéri használatra ideálisak.
Oldószeres lazúrfestékek: jellemzőjük, hogy valamilyen oldószer (pl. alkohol) biztosítja a hordozóanyagot, ami miatt erőteljes szagot árasztanak és nem feltétlenül a legkörnyezettudatosabb megoldást kínálják. Cserébe viszont az oldószeres lazúrfestékek nagyon tartós, ellenálló bevonattal látják el a fát, ami így kültéren is védve lesz a külső hatásokkal szemben. Beltéri használat esetén oda kell figyelni a megfelelő szellőzésre a szag miatt.
Vékonylazúrok: ezek a termékek vékony, rugalmas réteget képeznek a fán, így remekül használhatók a nem mérettartó szerkezeteken. Átlátszóbb végeredmény érhető el általuk, ugyanis csak minimális fedést biztosítanak. Elsősorban beltéri használatra ajánlottak, de vannak olyanok, melyek kültéren is alkalmazhatóak - ilyen például a Factor 2in1 vékonylazúr.
Vastaglazúrok: a vékonylazúrokkal szemben vastag, erős, nagy ellenállóképességű bevonatot képeznek a fán, emiatt tökéletes megoldást kínálnak a mérettartó szerkezetek védelmére. Magasabb a fedőképességük, így a fa erezete, természetes szépsége kevésbé tűnik ki alattuk. Ezek a termékek - ilyen például a Sadolin Extra vastaglazúr is - kültéren is remekül alkalmazhatók.
Matt/selyemfényű/magasfényű lazúrok: a fényesség tekintetében is többféle típus áll a rendelkezésre. A matt fajták nem adnak fényességet a felületnek, a selyemfényűek közepes, a magasfényűek pedig nagymértékű fényességet biztosítanak.
Szerezd be nálunk a megfelelő terméket!
Bízunk benne, hogy most, miután kicsit jobban is megismerkedtél a különböző fajtájú lazúrfestékek sajátosságaival, sokkal egyszerűbben ki tudod választani azt, amelyikre szükséged van - a kínálatunkban megtalálod szinte az összes típust.