Glettek beltérben
A glettek beltérben alkalmazva is jó szolgálatot tesznek, amikor a falak egyenetlenségeinek eltűntetése kerül napirendre. Erre ugyanis az egyik legjobb technika nem más, mint a glettelés. Maga a művelet nagyon egyszerű, a hézagkitöltő anyagot a megfelelő eszközökkel fel kell vinni a festeni kívánt felületre. Természetesen csak azután, hogy alaposan letisztítottuk és zsírtalanítottuk a falat.
A glett általában por állagban szerezhető be, amit a megfelelő arányban vízzel kell higítani, hogy egy masszaszerű keveréket kapjunk. A felületre történő felvitele után már csak a csiszolás van hátra.
Ebben a kategóriában találod azokat a gletteket, amiket beltéren tudsz használni. Házon belül jóval kevesebb hatás éri a falakat, így a vakolatoknak, gletteknek és aljzatkiegyenlítőnek nem kell olyan nagy ellenálló képességgel rendelkezniük. Mi sok olyan terméket kínálunk, amik kinti és benti használatra is alkalmasak. Így nem feltétlenül kell többfélét venned, ha házon belül és azon kívül is szeretnél dolgozni.
Ami a márkákat illeti, nálunk a Baumit, a Rigips és a Polifarbe által gyártott glettanyagokat kínáljuk. Ezek ugyanis minden tekintetben meg tudnak felelni a felhasználók elvárásainak. Nemcsak kényelmesen lehet velük dolgozni, de a végeredmény is pont olyan lesz, mint amilyet elképzelünk.
Mit kell tudnod a glettek beltérben történő használatáról?
A gletteket por állagban tudod megvásárolni, amiket használat előtt a megfelelő arányban vízzel kell higítani. E tekintetben mindig az adott termékhez tartozó használati útmutatót kövesd! A lényeg, hogy egy olyan állagú keveréket kapj, amivel aztán könnyen tudsz dolgozni.
A falfelületre kézi eszközökkel tudod felhordani a glettanyagot, de előfordulhat, hogy gépi felhordás is lehetséges. Ez minden terméknél változó lehet, így ennek tekintetében is az egyedi utasítások a mérvadók.
Milyen adatokra van szükséged a megfelelő glett kiválasztásához?
Ahhoz, hogy teljeskörűen tudj tájékozódni a glettekről, mindenképp olvasd el a termékadatlapot! Itt találod a legfontosabb adatokat, illetve termékjellemzőket, amik alapján gyors és határozott döntést tudsz hozni.
Elsőként egy rövid, de informatív leírást találsz, amiből sok minden kiderül. Például az, hogy a glettek beltéren vagy kültéren is használhatók-e, vagy hogy milyen falakon lehet alkalmazni őket. A szöveges rész alatt is sok-sok hasznos információ vár rád.
Ha kicsit lejjebb görgetsz, akkor két menüpontra is rá tudsz kattintani. Az egyik a “Leírás és paraméterek”, ahol az előzőnél sokkal részletesebb leírást találsz. Ebből többek között a maximális vastagsággal, feldolgozhatósággal és anyagszükséglettel kapcsolatos információk is kiderülnek. Itt tudod elolvasni azt is, hogy a glettet pontosan hogyan kell használni.
Emellett a “Vélemények” feliratot találod. Itt el tudod olvasni a vásárlói visszajelzéseket arról, hogy a glettek beltéren, illetve kültéren hogy váltak be. Ezen a részen akár te is elmondhatod a véleményedet, miután megvásároltad és kipróbáltad őket.
Mi alapján tudsz keresni az egyes termékek között?
Ha célirányosan szeretnél keresgélni, akkor bátran használd a keresőt! A bal oldalon a “Termék szűrés” felirat alatt tudod megadni a paramétereket. Először is a termék kiszerelését tudod kiválasztani, majd pedig gyártó szerint is kereshetsz a megfelelő jelölőnégyzet bepipálásával.
Végül pedig az árra vonatkozó adatokat is megadhatod. Ehhez csak mozgasd el a csúszka bal, illetve jobb oldalát a megfelelő összegig, ez lesz a minimum, illetve maximum érték. A rendszer pedig csak az ebbe az árintervallumba tartozó termékeket fogja kilistázni számodra.